Te is azt gondolod, hogy csak gyerekek használják a vidám illusztrált füzeteket?

2017-06-08

Valóban szeretik a gyerekek a vidám, illusztrált füzeteimet, de korántsem csak ők használják azokat. Sőt, elmondhatom azt is, hogy a vevőim jelentős része nem gyerekeknek szánja, hanem saját használatra, vagy éppen felnőttnek ajándékba.

Természetesen nem állítom, hogy mindenkinek alkalmasak az illusztrált füzeteim, hiszen mind különbözőek vagyunk, és más az ízlésünk, de a legtöbb emberben felélesztik a gyermeki lelket a vidám, olykor meseszerű képek, ezért aztán megszeretik őket. Nyilván van, aki nem ilyen, őnekik nem alkalmas, ehhez ismernünk kell az adott személyt ennyire, azt, akinek adnánk. De ez nem korfüggő, még 80 éves néni is van, aki boldogan használja a füzetemet, és persze van 5 éves is, aki örömmel tölti meg rajzaival.

fotó
Fotót készítette: Takáts Ákos

Tehát nem mondható, hogy életkortól függ a vidám, színes motívumok szeretete, inkább habitustól. Segítségül azt tudnám ajánlani, ha bizonytalan vagy, hogy jó ajándék-e ez annak, akinek ajándékot keresel, hogy nézd meg, hogy hogyan öltözködik, milyen tárgyakkal veszi körül magát. Ha az öltözködésében nem használ színeket, csak a fekete, szürke, barna, sötétkék, fehér található meg a ruhatárában, és/vagy ha a lakásában a tárgyak, falfelületek egyáltalán nem színesek, hanem csak fehér falakat látsz, bézs csempét, fekete kanapét, a falakon nincsenek képek, vagy azok is ilyen színvilágúak, akkor nem ajánlom a színes füzeteket ajándéknak. Viszont, ha használ, hord színeket, akkor elég jó eséllyel szeretni fogja a Vágyi Gabriella Art füzetet, főleg ha megtalálod köztük a neki legmegfelelőbbet!


Fotót készítette: Takáts Ákos

Például, ha szeret olvasni, akkor a Bárányok a könyvtárban füzetet ajánlom, ha szereti a virágokat, akkor több füzet közül is válogathatsz: Pipacsok naplementében, Pipacsmezőn hintázó kismadár, Illatos tavasz; vagy keresd meg a kedvenc állatát, rengeteg állatot festettem már, és így tovább. :)