Sokan nem is gondolják, hogy egy-egy festmény elengedése milyen nehéz feladat számomra, és valószínűleg minden alkotó számára. Minden festményem a lelkem egy kis darabkáját hordozza, az akkori érzéseimet, gondolataimat, energiáimat, mindent, ami akkor bennem zajlott, amikor festettem. Ebből kifolyólag minden mű hozzám tartozik, a belső világom részét képezik, melyet kitárok Neked is, mint nézőnek. Nekem ez egyfajta kommunikáció is, ha úgy tetszik. Valószínűleg ebbe így még nem gondoltál bele, ugye?

Tehát a műveim által az én kis belső világomba csöppenhetsz bele, a gondolataim, érzéseim közé. Így aztán persze nehezen is válok meg tőlük, hiszen mind a részeim, a megfestésük után is még érzelmeket táplálok irántuk. Ez lehet, hogy most így furcsán hangzik kívülállóként, de talán kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor gyereke lesz az embernek. Hiszen egy gyermek is a részedet képezi, Te hoztad a világra, szereted őt, foglalkozol vele. Valahogy így van ez velem a műveimmel is. A megfestésük után is még foglalkoztatnak, megnézegetem őket, elmélkedem rajtuk, szeretem őket, és érzelmeket váltanak ki belőlem.

Fotót készítette: Mia Maow

De tudom, hogy ők azért vannak, hogy mások is részesüljenek az üzenetükből, másoknak is örömet akarnak okozni, elgondolkodtatni őket, pozitív üzenetet adni más embereknek, ezért elengedem őket. Némelyiküket könnyebben, némelyiküket nehezebben. Az idő múlásával általában egyre könnyebben engedem el őket. Azt hiszem, azért, mert egyre halványodik az az érzés, amit akkor éreztem, amikor megfestettem, illetve ahogy egyre többet nézem, foglalkozom vele, beleivódik a gondolataimba, a memóriámba, és így könnyebben elengedem a kézzel fogható verzióját. Viszont, ha nagyon mélyen gyökerező és tartós volt az az érzés, az a gondolat, ami akkor volt bennem, amikor festettem, akkor később is nagyon nehezen engedem el azt a festményt, vagy nem is tudom elengedni, odaadni másnak. Egyszerűen annyira sokat jelent számomra.

Ilyen festmény például a Bögrelak című olajfestményem, amit még 2013-ban festettem, és a Szabadon szárnyalok című akvarellképem is, 2014-ből.

Ebből kifolyólag, hogy mindig az akkori érzéseimet festem meg, vannak befejezetlen képeim is. Főleg az olajfestményeknél fordul elő ez, mivel egy olajkép több nap, több hét, akár több hónap alatt készül el. Ha ilyenkor megváltozik a gondolatmenetem, az érzéseim, akkor azt a képet már sosem fejezem be, így hát több befejezetlen festményem is van, amik csak ácsorognak magányosan. Ezeket aztán sosem fejezem be később.

Néha jönnek felém olyan kérések, hogy küldenek egy netről leszedett fotót, hogy ezt szeretnék egy füzet borítójára kérni egyedi rendelésként. Na most, ha elolvastad a fent leírtakat, láthatod, hogy én nem másolok, hanem érzésből festek. Tehát ne várd tőlem azt, hogy amit Te netről valahonnan leszedtél képet, én ráfestem egy füzetre, mert az nem én vagyok. Egyébként megjegyezném, hogy az nem is nevezhető művészetnek, hogy egy az egyben lemásolsz valamit. A másolással nincs semmi gond, amíg tanul az ember, hiszen így lehet elsajátítani a különböző technikákat, stílusokat. De ez csak a tanulási folyamat, amit ilyenkor készítünk, azt nem adjuk el, csak gyakorlunk. De a másolás nem művészet. Ráadásul, ha valaki egyszer elkészített valamit, akkor az az ő szellemi terméke, ami külön levédetés nélkül is jogvédett. Tehát eleve nem szabad (jogilag sem) értékesíteni olyan terméket, amin olyan kép van, amit másról másoltunk.

Van mód nálam is egyedi rendelésre, ezzel semmi gond nincs. De nem úgy, hogy küldesz egy képet, amit másoljak le. Hanem elmesélheted, hogy pl. Te szeretnél egy egyedi füzetet, amin van egy kutyus, aki éppen egy kisegérrel játszik, és a háttérben pedig piros és sárga lufik szállnak. Vagy mondjuk ennél a példánál maradva: küldesz egy fotót a kutyádról, és őrá fog emlékeztetni a kutya, amit festek, de az sem fotórealisztikusan olyan lesz, mint a kutyád, csak a jellemző részei olyanok lesznek a rajzon, mint a valóságban. Az ilyen módon leírt képről nekem lesznek gondolataim, érzéseim, és akkor én ezt megfestem Neked. De minden egyedi megrendelés előtt el szoktam mondani, hogy csak akkor rendeld meg, ha egyébként tetszik a stílusom, merthogy ebben a stílusban lesz megfestve minden, akármit is kérsz.

Fotót készítette: Takáts Ákos

Te, aki rendszeresen követsz engem, lehet hogy nem is érted, hogy hogy merülhet fel valakiben, hogy valami egészen más stílusú dolgot kérjen tőlem, ugye? Pedig előfordul. Nincs is ezzel semmi probléma, hiszen aki nem művész, nem alkot, és nincs is senki a környezetében, aki ilyet csinál, akkor feltehetően nem tudja – hiszen honnan is tudhatná? - hogy hogyan is működik egy művész, hogyan alkot. Hogy a művésznek van egy saját stílusa, amiben alkot, és csak úgy nem tudja azt megváltoztatni egy megrendelés erejéig, illetve nem is szeretné, mert az az ő egyedi stlíusa. Valószínűleg azt sem tudja, hogy attól, hogy egy kép füzetre kerül, még ugyanolyan alkotás, mint a többi, ugyanannyi energia van benne, mintha falra készülne a kép. Sőt, még azt is figyelembe kell venni, hogy a kép fele a füzet elejére, a fele a hátuljára kerül. Tehát középre fontos motívumot nem lehet tenni, például nem lehet a kép középpontjában egy lányka, mert akkor a füzeten a végeredmény egy fél arcú lányka lenne, mert a füzet elején lenne az egyik fele, a hátulján pedig a másik, és egyben csak akkor látnánk, ha kinyitjuk a füzetet.

Zárszóként még egy kedves vevőm sorait idézném, melyben leírja, hogy ő hogyan érez a műveimmel kapcsolatban:

„Amikor a füzeteidet nézegettem, nekem személy szerint nem is voltak igényeim, azt hiszem, legalábbis eleinte biztosan nem. Amikor kiválasztottam egyiket vagy másikat, akkor nem azért választottam, mert lett már volna valami előzetes, konkrét elképzelésem, hogy „na, én ilyet akarok”. Hanem valami miatt megfogott éppen. Megéreztem a „lelkét”, valamiért „vele rezonáltam”. Ez szerintem akkor tud működni, ha egyrészt az alkotáskor megvolt ugyanez az energia a Részedről, amit „beleraktál” akkor, másrészt én, mikor látom, fogékony tudok lenni rá, s valamiféle energiát elindít bennem is. Nem is biztos, hogy ugyanazt, amit Te az alkotáskor megéltél. Lehet, hogy egészen más miatt fog meg.”