Advent negyedik vasárnapja – a szeretet hete - mese

2016-12-19

Advent utolsó vasárnapjára - amely gyertyájának jelentése a szeretet - , két gyönyörű és tanulságos mesét hoztam Nektek. Mi is tudná jobban leírni a szeretetet, mint a mese? Érdemes elgondolkoznunk rajtuk, és megfogadnunk a tanításaikat, hiszen minden jó mese tanít valamit Nekünk.
(A mesék szerzőjét sajnos nem találtam meg.)

kép

Mese a szeretetről

Volt egyszer réges-régen egy Sziget, ahol az emberi érzések és tulajdonságok éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás, a Gazdagság és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a Sziget elsüllyed, ezért nekik el kell hajózniuk a Világba. Valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a Szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a Sziget teljesen elsüllyedt volna, a Szeretet elkezdett segítségért imádkozni. Ekkor a Gazdagság egy luxushajón úszott el mellette.

S a Szeretet megkérdezte:- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? – Nem, nem tudlak!- felelt a Gazdagság- a hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely a számodra.
– Ezután a Büszkeség közeledett egy csodaszép hajóval a Szeretet felé, így őt is kérlelni kezdte: – Büszkeség, kérlek! El tudnál vinni engem is? – Nem, Szeretet, nem tudlak elvinni – a hajómon minden tökéletes, s te esetleg árthatnál ennek.
Így hát a Szeretet nagyot sóhajtott, s akkor meglátta a Bánatot…így őt is megkérte: – Bánat, kérlek, vigyél magaddal!
– Óh, Szeretet, – mondta a Bánat, – ha tudnád, én mennyire szomorú vagyok, s most egyedül kell maradnom a hajómon.
A Szeretet lemondóan elfordult, s ekkor megpillantotta a Vidámságot közeledni… odaszaladt hát ismét a parthoz és kiabálva kérlelni kezdte…de a Vidámság gyorsan elhúzott a Szeretet mellett, mert annyira elégedett és olyan boldog volt, hogy észre sem vette Szeretetet, meg sem hallotta a kérését.
Szeretet teljesen magára maradt, s ekkor hirtelen megszólalt egy hang: – Gyere Szeretet, én elviszlek Téged.- s Szeretet látta, hogy egy öregember szólt hozzá. Szeretet annyira hálás és boldog lett, hogy elfelejtette megkérdezni az öregember nevét, s ez csak akkor jutott eszébe, mikor már újra biztonságban volt, de megkérdezni tőle már nem tudta, mert alig értek partot, az öreg máris tovahajózott… Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért felkereste a Tudást, s kíváncsian kérdezte tőle: – Tudás, meg tudod mondani nekem, ki segített nekem?
– Az IDŐ volt, – felelte a Tudás. – Az IDŐ?- kérdezett vissza Szeretet- vajon miért segített rajtam az IDŐ?
S a Tudás válaszolt: – Azért, mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos lesz a Világban, az emberek életében a Szeretet.

kép

 

A neve: Szeretet


Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon.
- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég,
kipótolom. Csak mond meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi
volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége. De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a Chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.

A neve: SZERETET ! ! !

 

 

Kapcsolódó blogbejegyzések:

Az advent és a karácsony lényege  -  elolvasom

Advent első vasárnapja – a hit hete  -  elolvasom

Advent második vasárnapja – a remény hete  -  elolvasom

Advent harmadik vasárnapja – az öröm hete  -  elolvasom